bouquet

Bűbájos gondolatok V. – Betegségek….elfogadások….elengedések

Sharing is caring!

Derült égből villámcsapásként súlyt le az emberre a diagnózis: Sclerosis Multiplex, Parkinson – kór, Tumor.

Hogyan éli meg a beteg?
Hogyan dolgozza fel a családja?
Hány kapcsolat megy szét?
 
…..mert óriásit üt…..letaglóz mindent.
A Parkinson még a kiszámítható betegségek közé tartozik. De gondolj csak bele, hogy amíg Te gondtalanul felállsz, addig neki hosszasan meg kell tervezni hogy hogyan, milyen tempóban, mire támaszkodva álljon fel, aztán lépegessen, tartsa be a járás tempót, ne dőljön előre, mert akkor már elesik. Ahogy romlik az állapota egyre nehezebb. Később komoly gondot okoz az, hogy a folyamatosan remegő kezével rátaláljon és ráfogjon a járókeretre. És az ápoló nincs mindig ott.
Rengeteget tanultam egy kilencven éven felüli főorvostól, aki olyan tárgyilagos szárazsággal látta a betegségét, stádiumát, amely kíméletlenséggel csak orvos tudja saját magát analizálni.
Milyen paradox az élet! Van egy doktor, aki évtizedekig intenzív osztályon betegek életét menti meg, szeretik a kollégák, hálásak a hozzátartozók és kap egy kórt, aminek folyamatos leépülés, halál a vége.
A néni, aki most rám van bízva heroikus küzdelmet folytat az önállóságáért. Nem adja fel! Mert nagyon jól tudja, hogy amíg mozog, jár, addig az nem tudja Őt legyőzni.
Beszél vele. Ellenfélnek tekinti. Fricskázza és kineveti. Ő teljesen felfogta ennek a betegségnek az értelmét és nyíltan szembeszáll vele. A fokozatait nem látja, mint a doktor úr, de érti és kezeli. Ő a jóság és szeretet megtestesülése. A fájdalmai ellenére is. Micsoda harcos!….
 
Több SM betegem is volt. Attól függően, hogy az agy mely területét érinti vannak könnyű és vannak nagyon nehéz lefolyásúak közöttük. Az orvostudomány a mai napig nem tudja gyógyítani, tüneteket kezel, és húz, életet hosszabbít. Akár tíz – negyven évet is.
Az SM is teljes leépüléssel jár. Néha teljes bénulással.
Egyetlen dolgot tudok száz százalék biztosra mondani: nekik tilos stresszelni! Egyáltalán nem! A legkisebb feszkó órákon belül átmeneti, vagy végleges állapotromlást eredményezhet.
Ezeknek a krónikus betegeknek óriási szeretetre van szükségük. Nem elég, hogy járni alig tudnak, és nehezen fejezik ki magukat….. ők ugyanolyan érző emberek mint Te, vagy én! Sőt. Még szenzitívebbek! Még inkább rászorulnak támogatásra, segítségre, együttérzésre.
Gondolj bele annak a szegénynek az életébe, akit bajban hagy el a párja! Mert a folyamat úgy kezdődik, hogy először már nem tud munkát végezni, tehát jelentkeznek a financiális gondok. Később egyre sűrűsödnek annak a területnek a panaszai, amely érintve lett. Ez látásban, beszédben, értésben, egyensúlyban, mozgásban, emésztésben és kiválasztásban bárhol jelentkezhet. Ezek a subok – állapot rosszabbodások.
A beteg társának egyre inkább ciki, zavaró, unalmas, másfele megy, végül teljesen magára hagyja. Próbálom megérteni ám a másik oldalt is…..de szó szerint csak próbálom/gatom. Az ápoltnak pedig maradnak a rosszullétek, beszólások, magány, de szerencsére nem teljes magány.
Mert…ha az egyik ajtó becsukódik, kinyílik egy másik. Ha valaki elmegy, falként áll oda majd más, aki támasz. Családtag, barát, őszinte és segítő ember.
 
Tumor. Mindannyiunk mumusa! A kór, amit, ha nem fogunk tudni értelmezni, kiismerni még továbbra is milliókat öl meg.. Folyamatos a harc.
Kislányom, amikor gyakorlaton volt, akkor a fiatal tudós megjegyezte, hogy van példa olyanra, hogy a rák első stádiumában 2 hét alatt ölt és van olyan is, amely az utolsóból máig nem érthető módon tünetmentessé tett!
Igen. Tényleg vannak csodálatos gyógyulások és lesznek is!
 
Itt szeretném elmondani:
Bár eléggé spirituális beállítottságú vagyok, sebtapasszal ragasztanám be azoknak az “ezo” prédikálóknak a száját, akik jönnek a baromságaikkal a haldoklóknak, hogy
1. Mert nem szereted önmagad!
2. Mert olyan merev vagy!
3. Tessék jobb emberré válni!
4. Hagyj fel a kezelésekkel, az méreg, inkább megenergiázlak!
5. Minden orvos bolond, de majd a programozott víz meggyógyít!
 
Nos, ezek az álguruk….már bocsánat, de csonthülyék! ( és szerintem kissé skrizók is ). Nem is értem, hogy van merszük bírálni, kritizálni és elsősorban lehúzni ezeknek a nagyon beteg embereknek az energiaszintjét! Gusztustalan módon kihasználva, hogy mennyire sérülékenyek…..
 
Mindent meg kell tenni! Ma már nálunk is egyre több holisztikus szemléletű orvos van, aki elismeri, hogy a gyógyszeres kezelés mellett természetes módon is és a lelkükkel foglalkozva is lehet segíteni a betegeket. Együtt. Szerintem ez a legeredményesebb.
A rosszindulatú daganatok korai fázisaiban (I – II) nagyon jók a gyógyulási, gyógyítási, túlélési esélyek. Sokaknál, mint egy rossz álom teljesen elmúlik. Akik felgyógyulnak többen segítővé válnak, ezzel is erőt és példát adva sorstársaiknak.
Ebbe igenis bele kell kapaszkodni! Hinni és bízni, hogy van gyógyulás! Minél fejlettebb a képi diagnosztika, annál jobban lehet szűrni, felismerhető korán már a tumor és nem igazán szoktak szötyölődni a kezeléssel.
 
Komoly nehézség a rák kései szakasza. Általában áttétek szoktak képződni már a III. fázisban. Ilyenkor óriási dózisú kezelést adnak, hogy visszaverjék a sejtek burjánzását. Ha rossz a prognózis, akkor csak hónapok, talán pár év van hátra. A IV. szakaszban annyi sem…..
 
A diagnózis mindenkit ledönt.
Lehet az orvos agresszív. Te hogy viselkedsz, amikor tehetetlen vagy? Bájologsz, vagy dühöngsz? Honnan tudod hány ezredszer száll szembe vele?
Lehet a nővér holtfáradt…..honnan tudod, mióta nem alszik, és végzi a munkáját?
 
A halál elfogadása pedig nem egyszerű. Miért? Mert az Élet élni Akar!
Folyamatai nagyjából ugyanazok a betegnél és hozzátartozóknál.
Ledöbben, tagad, agresszív lesz, depressziós lesz, beletörődik.
 
Sokunk hozzáállása az, hogy mindent meg kell tenni a betegnél, mindent, ami örömet okoz. És figyelni a hozzátartozókra. Sokszor a család nem azért fordul el a rokonától, mert nem szereti…..Hanem, mert képtelen végignézni az átmenetelét!
Nem egyszer sírtak a vállamon….hogy ne haragudjak, hogy terhelnek…Én?……hogy haragudhatnék?…..hiszen csak úgy akarnak emlékezni anyukára, apukára, ahogy életükben látták. Soha nem neheztelünk ilyenért….
Az elmenetel előtti pár nap sok hozzátartozót becsap. Telefonálnak, hogy felkelt, milyen jól van, magánál van, beszélget….ilyenkor szoktunk összenézni lányommal…..
 
Eljött az idő. A beteg összeszedi most az  utolsó életerejét! Mesélget, mosolyog, tréfálkozik, kedves. Megfésülködik, rendbe hozattatja magát….Ez az Ő búcsúzása. Emlékezzünk Így Rá!
Aztán összeomlik. Megjelennek az elviselhetetlen fájdalmak. A létező legkíméletesebb ápolás ilyenkor az altatás. Átjáró előtt nincsenek már teljesen a tudatuknál. Előre szoktak nézni, mintha egy nagy utat figyelnének. Tudatuk már csak ritkán tisztul fel….
Sokszor megijednek….Mit tehetsz?……Megfogod a kezét…..
Isten áldjon meg! Amikor ezeket hallod a haldoklótól meggörnyedsz az áldás súlya alatt! Nincs a világon nagyobb köszönet ennél!….
Aztán meglátod a békét és örömöt felcsillanni a kihunyó szemekben….
(Parfümbűbáj)
 
 
 
Tagged with:
Posted in Bűbáj

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

error: A tartalom védett!