Annyira szeretek minden hónapot!….
Szeptember….Még meleg van….Vénasszonyok nyara….Süt a nap, de már nem éget, hanem kellemes. Bársonyosan melegít.
Rózsáim mértékkel virágoznak, nincs olyan sok már a kertben, viszont nehezebben hervadnak. Körbeszagolgatom őket. Megcirógatom még a levélkéket is. A muskátlik még most is viricskolnak, vidáman bólingatnak egymásnak. Ahogy pár csepp nedvesség éri őket megcsapja orromat az a jellegzetes fás – páradús – kesernyés aroma, amit annyira szeretek. Ez valami tökély! Hány és hány parfümben lehet a muskátlik illóolajait használni….!
Másik kedvencem a krizantém. Bár szeptemberben még gyengécske illatharmata van, de majd novemberre megemberli magát!
Észrevettem, hogy a természet mennyire összhangban van egymással. Ahogy hűvösebbé válik az időjárás, úgy lesznek bársonyosabbak, lágyabbak a növények illatai. Teljes szimbiózisban a föld párájával, a legnagyobb egyetértésben a levegő nedvességével.
A föld hordozza még magában a nyár perzselő forróságát. Elvétve ködösödik hajnalonként. Ahhoz viszont már hideg, hogy rajta kucorodjak, hacsak nem délben. Picit poros, picit nedves az illata.
Vannak napok, amikor egyfolytában csak esik. Nem zavar. A körömcipőimet féltem csak….de….felveszem a gumicsizmám és kimegyek az esőbe. Elmondhatatlanul finom a szeptemberi eső illata! Lágy, édeskés, lehelletnyit mohás. Külön érdemes megszaglászni ilyenkor a körtefákat. Ebben a pillanatban is összeszorul a szívem attól a gyönyörűségtől, amelyet egy esőáztatta körte szétkúszó, lédús, illattengerben fürdő mindenen átívelő és semmihez sem hasonlítható aromaorgiája nyújt.
A piac! Mindig minden évszakban imádom! Ilyenkor belefúrom az orrom a zöldparadicsom, minidinnye, sárgarépa, karfiol, hagyma, két centis uborka katyvaszába. Friss! Harapnivalóan egészséges! (Kár, hogy minden évben elszúrom az eltevését, már az utóbbi időben nem is próbálkoztam vele, pedig pofonegyszerű. Másnak.)
Szeptemberben szoktuk eltenni a szilvalekvárt télire. Messziről lehet érezni a fűszeres, de savanykás, kisülő levétől megfonnyadó szilva páratlan zamatát, amit ont magából. Gondolom, nemcsak az én kedvemre való.Na és a mustlé?
Ez már testesebb aroma. Nehéz illat….beharangozója már az októbernek. Imádom a mustot – persze módjával, mert kalóriabomba.
Ez már testesebb aroma. Nehéz illat….beharangozója már az októbernek. Imádom a mustot – persze módjával, mert kalóriabomba.Vidéken, Nagymamáéknál ez volt az utolsó idő a kamra meszelésére. Nem lehetett tovább várni. Ő vérprofi volt mindenek eltevésében. Azt tanította, hogy a kamrának addigra kell fullosan tisztának lenni, mire a savanyú bekerül. Azt leteszi a polcra és kibontásig ott marad, nem szabad mozgatni, mert megbuggyan. Úgyhogy a téli kovászos uborka és társai felkerültek a mosószappannal lesikált (nem letörölt) stelázsipolcokra, melyen végighúzódott a polccsík. Egy sor szörp, egy sor befőtt, két sor lekvár meg savanyú….Úgy ragyogott a kamra, mint manapság egy sterilizáló helység. A meszelt falnak és a sikált polcnak az illata a mai napig az orromban van. Ide kerültek aztán a behomokolt padlóra a téli nyers zöldségek. A polcok tetejére a birs. Decemberre birsszagúvá vált a kamra. Olykor beólálkodtam magam a kamrába, lábujjhegyen állva pipiskedtem mit is tudok elcsenni, de Nagymama mindig észrevette. Különösen a dióbél eltulajdonítása okozott kísértést.
Szeptember. Későbben világosodik, korábban sötétedik. Még nem járkálok zörgő savanykás avartengerben, de már színesek a levelek.
Készülődik a természet a lepihenéshez.
A lehetőségeimhez képest én is igyekszem alkalmazkodni az élet körforgásához…. az évszakok változásához.
(Parfümbűbáj)
Vélemény, hozzászólás?