bouquet

Lush: Karma Kream testkrém

Sharing is caring!

Úgy látom, nem tudok szabadulni Karmáéktól. Hiszen tavaly nyáron emlékszem írtam már a parfümről, másik kettő Lush illat mellett.

Mióta is használom?….Tíz éve, talán?….Hány üveget, szappant, habfürdőt, sampont, testkrémet fogyasztottunk el Mirjammal, a nagykislányommal együtt belőlük? Hát ezt nehéz megmondani! (Sokat, már Karma kedvezmény is járna 😀!)
Azt gondolom, hogy ez az illat testesíti meg leginkább a Lush ars poeticáját. Merész, vad, természetközeli, szenvedélyes és független! 
Szeretlek Karma, és szeretlek Karma Kream!
Sokszor a krémet parfüm nélkül használom, hiszen órákig megmarad a finom pacsulis elemis orgánuma. Előtte a szappanjával tusolok, majd jöhet a testápoló. 
Igazi, finom, magas minőségű, csodaillatos krém! Jó dolog magamra tenni. Illóolaja átpárolog a bőrömbe és ruhámba egyaránt. Kézkrémként is teljesen helyt áll. Hihetetlenül gyorsan felszívódik és elképesztően széppé teszi a bőrt. 
Nem is tudom még megközelítően sem elmondani, hogy milyen sokan kérdezték meg mindkettőnktől, hogy mitől ilyen bársonyos a bőrünk! 
Soha nem felejtem el azt a hófehér hajú nagyon idős nénikét a négyes, vagy hatos villamoson, aki odajött hozzám egyszer és bátortalanul megkérdezte:
 – Kedveském, ne haragudjon, de milyen illat árad magából? Ha megmondaná, akkor vennék én is az unokáimnak….! –
Megmondtam. Kék szemei, fehér – rózsapír arca csupa mosoly lett és örömében megsimogatta a kezem de a következő pillanatban kikerekedett szemekkel megkérdezte, hogy a kézkrémem is áruljam el.
Jót nevettem és megmondtam, hogy ez még mindig ugyanaz a termék. Emlékszem, hogy nem volt rajtam a parfüm, csak a szappan és testkrém. Nyár volt éppen. Sok lett volna! 😉
A Karma teljes családja népszerű a világon mindenhol. Bár nem kutakodtam az eladási statisztikák után, de egészen biztos vagyok benne, hogy dobogós helyen van. (Másik kedvenc a Snow Fairy – de arról majd később)
Narancsvirágvizet, pacsuliolajat, fair trade kakaóvajat és mandulaolajat tettek bele. Ettől leszünk illatosak és puhabőrűek, mint a babapopsi! (És nehogy azt hidd ám, hogy csak a fiatal szépségek lesznek még szebbek! Az igazi látványos csodát az érett és….bocsánat, de rinocérosz száraz bőrű hölgyemények fogják megtapasztalni.)
Ezenkívül tartalmaz még fenyőolajat (fincsi tűlevélszagú), elemi olajat, citromfűolajat és glicerint. De nem parabénmentes….sajnos….
Szóval! A sokadik Karma testápolóm alját nézegetem….talán bő egy ujjnyi van már csak benne. (Januárban kötelező vizitem lesz Lush-éknál! 😀)
Ára: khmmmm….hatezer fölött van….
Mennyisége: 225 gramm.
Akkor is imádom!
(Parfümbűbáj)
Tagged with:
Posted in Habtestreform - krémek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

error: A tartalom védett!