Mottó: Ezt érezhette Alice Csodaországban!
Életem első nagy szépségkonferencia élménye, amit soha nem fogok elfelejteni és ezért külön köszönet jár a DM csapatának!
A rendezvény helyszíne a svábhegyi patinás Writer’s villa volt, méltó keretet adva az eseménynek.
Őszintén megmondva azt sem tudtam, hogy hova kapjam a fejem….tudod, ez olyan, mint amikor megnyílik előtted egy ajtó….beszabadulsz kedves és vágyott tárgyaid közé….kezedbe veheted, kipróbálhatod….és hazaviheted őket.
És ez annyira jó….!


Utam a Dr. Organic budoárjába vezetett. Ez az angol cég natúrkozmetikumokat készít. A termékeik mentesek a kőolajszármazékoktól, parabénektől, mesterséges színezőanyagoktól. Nem végez állatkísérleteket. Kedves kozmetikus vezetőm bevezetett a csiganyálkás arckrémek rejtelmeibe és őszinte szeretettel beszélt a natúr termékek jótékony hatásairól. Azonnal megvolt közöttünk az összhang, hiszen én is ebbe az irányba változom. Most először kóstoltam meg a Dr. Organic gyümölcskoktéljait. (Nem is tudtam, hogy van ilyen) Azért is tartom fontosnak,
mert a szépségápolás nem csak külső kezelésekből áll. Nem mindegy, hogy milyen táplálékot veszünk magunkhoz. Privát vesszőparipám pedig, hogy a természetes táplálkozást a lehető leghamarabb kell elkezdeni….

Ezek a koktélok egyébként isteniek voltak, ehető virágdíszekkel….mmmm!
Dove! Min
dent ki lehetett próbálni! Bűbájos volt a hostess lányok öltözete! Franciás, könnyed, szexi és laza – még a Bourjois szobából kinéztem, hogy mennyire csinik. Hidratáltság méréskor büszke voltam, mert közelített a normál értékhez a bőröm állapota.

A Dove is előrukkolt egy itallal. Detox frissítő valódi rágcsálós kókuszdarabokkal. Íze isteni és üdítő. Itt a workshopon láttam ezt a terméket is először.
A méregtelenítésre a március és szeptember hónapok a legmegfelelőbbek. Tavasszal megtisztítjuk magunkat a téli lerakódásoktól, ősszel pedig felkészítjük szervezetünket a hideg hónapokra, hogy minél egészségesebbek, ellenállóbbak legyünk.

A lábápolás nem csak esztétikailag fontos. Hiszen cipeljük rajta a súlyunkat! Éppen ezért a bőrkeményedések eltávolítása, a talp -és lábmasszázs az egészség megőrzése szempontjából is szót érdemel. S, ha már a láb kezelésénél tartunk, akkor a kompressziós harisnya drenázs masszázs funkciót lát el. Ha megfelelő cipőt hordunk esetleg talpbetéttel, akkor nehezebben fárad el a lábunk és nem fog fájni a keresztcsontunk. Bizony ám….van összefüggés a kettő között!
Bekukkantottam a Diadermine és Barnängen szobácskába is. A Diadermine, több mint száz éves francia cég bőrgyógyászati termékeket fejleszt és középpontjában az anti – aging készítmények szerepelnek méghozzá úgy, hogy komplett repertoárjuk van erre. Az arctisztító, masszírozó készüléktől kezdve a Nobel – díjas technológiával készült éjszakai arcápoló krémig. Ha egy márka komplett sorozatát használjuk, a termékek felerősítik egymás hatását. Nagyon jó, hogy egy ideje már a DM is forgalmazza és nem kell berohangálni a belvárosba, ha vásárolni akarunk belőlük. Néhány termékét ismerem – kitűnőek!
Barnängen szépségszekrény. Egy ideje szemezek a svéd termékcsaláddal, mert nagyon jó kritikákat olvastam róluk. Nálunk viszonylag rövid ideje ismerik. 1868 – ban alakult cégről van szó, mely fokozott figyelmet szán az érzékeny bőr ápolására. Ikonikussá vált szappanukból fejlesztették ki a fantasztikus illatú Cold balzsamot, melyet itt mutattak meg nekem a kedves kolleginák. Végigszaglásztam a testápolási kencéket és tusokat. Nagyon kellemes, lágy aromával kaphatók. Meg is jött a kedvem hozzájuk!

Nagyon örülök, hogy a Bomb termékek kaphatóak a DM üzletekben. Régóta vásárlom őket. Természetes illóolajakat tartalmaznak, parabén mentesek. A cég angliai manufaktúrájában kézzel készítik a szappanokat, vajakat, fürdősütiket ínycsiklandó illatokban. Ha vásárolsz belőlük ne tárold őket túl sokáig. Natúr cuccok, szép leszel tőlük, de nem arra valók, hogy a szekrényben álljanak hiszen elpárolognak, avasodhatnak az értékes hatóanyagok. Annyit vegyél, amennyit elhasználsz három hónap alatt és szeretni fogod őket!
Sokan tudják rólam, hogy mennyire kedvelem a gyógynövényeket. Orrom után mentem….Kneipphez érkeztem!
Ikonikus márka, sokmindenre jók aromaterápiára épült fürdőkészítményei. Annak idején a természetgyógyásszá vált teológus saját magát kezelte ki az előrehaladott tuberkolózisból. Fürdőkúrákat dolgozott ki, mely segítségével sok ember meggyógyult.
A villa mostani Kneipp fürdőjében ott sorakoztak a gyógyhatású fürdőkristályok, kiegészítve már a wellness kristályokkal is. A kedves, vidám és hozzáértő hostess lányok megmutatták újdonságukat is. A Kneipp fürdőgyöngyök kétféle illatban készülnek. Egy érzéki lágy és egy igazán ütős, ébresztő változatban. Magával ragadott a Lendület fürdőgyöngy. Alig várom, hogy belecsobbanjak egy kád vízbe és kipróbáljam.
Bár már írtam róla korábban….de most is csak azt tudom mondani, hogy nálunk mindig van otthon valami ettől a márkától. Nem is egy, hanem általában 3 – 4 féle. Az egész család használja. Jók és kellenek.


Közeledett az elköszönés. A Szépségsztorik búcsúajándéka volt az új Trend it Up kollekció bemutató készlete Alverdével kiegészítve. Mindkettő saját márka a szívem csücske. Sminkek, körömápolók, lemosótej és frissítő szivacs….kell ennél több egy női neszeszerbe? 
Soha nem láttam még ehhez fogható meghitt belső elrendezést. Minden kis helység más – más stílus volt és minden harmóniában volt egymással.
Ennyi szépség láttán tudom jól hogy napokig/hetekig fel leszek töltődve.
Megtisztelő dolog hogy a Szépségsztorik blog leközli az írásaim.
Nagyon köszönöm a meghívást!
És le a kalappal a kitűnő szervezésért! Remélem, ismét találkozunk majd!
(Parfümbűbáj)
ragcsalos udito es nobeldijas arckrem (hogy is van ez ?)
Pontosan nem tudom, de az ókor óta biztosan köztudatban vannak gyümölcshúsokat tartalmazó üdítők. Ezeket a gyümölcsdarabokat a frissítőkben a nagyságuk és eltérő keménységük miatt ajánlatos megrágni az emésztés, de főleg a nyelőcső átmérője miatt.
A Diadermine egy termékének csomagolásán jól látszik a Nobel – díjas technológiával készült feliratozás a külső csomagolásból is kinyúló papírcsíkon. Ha ez az állítás nem igaz, akkor az enyém sem, bár kétlem, hogy ezt megkockáztatnánk.