bouquet

Terra Hungaria

Sharing is caring!

Nagyon örültem Bálint Csaba meghívásának. Az OMÉK keretében az elsők között lehettem akik a magyar föld illatait megszagolhatták. Kettő luxusparfüm is bemutatásra került a HUNGEXPO területén.
Terra Hungaria
Az Örökség Alkotóműhely 11 éve munkálkodik azon hogy a magyarság értékeit az öltözködésben is megjelenítse. Láttam ezeket a ruhákat! Minden túlzás nélkül állítom hogy bárhol megállják a helyüket. Kortalan divatot képviselnek meseszép hímzésekkel, melyek kivétel nélkül mind magyar motívumokkal díszítettek. Ebből született meg az idea, hogy a magyarságunkat illatokban is kifejezhessük. Ez a Terra Hungaria sorozat.
Az ötlet szellemi megálmodója Katrics Krisztina, Bálint Csabát vajdasági magyar orrt kérte fel arra hogy a magyar föld illataiból különböző kompozíciókat alkosson. A parfümök döntő többségben a Kárpát – medencében található növények illóolaj párlataiból készültek természetes összetevőkből.
Örömmel tölt el hogy az agráripari minisztérium támogatta a két művész elképzelését!
A bemutató pazar volt. Illatfelhőben úszó térben táncosaink interpretálták a két alkotás mondanivalóját.
Most pedig engedjétek meg hogy a képzelet szárnyán elemezhessem ennek a két meseszép parfümnek az életét, melyet ajándékba kaptam Bálint Csabától.

Örökség Alkotóműhely/Balint:
Terra Hungaria
After Rain EDP
Mottó: Tündérek adtak titkokat….
Megjelenés: 2019
Orr: Bálint Csaba
Milyen: Unisex
Karakter: Virágos – levegős – vizes
Kategória: Niche
Illatjegyek: Fej: Körte, alma, citrom, bergamott, zöld tv paprika, paradicsomleves, birsalma, lóhere virág, vizes jegyzetek, ózonos jegyzetek.
Szív: Jázmin, fehér pünkösdi rózsa, kamilla, kukoricacső, zöld búza, kökény, erdei aranyvessző, hársvirág, ibolya virág, 
Alap: Fehér pézsmák, termőföld, szantálfa, labdanum gyanta abszolútum, széna abszolútum, vanília.
„Mutatok neked valamit, mert látom itt érzed jól magad…. – szólt a kökényszínű palástot viselő tündér.
– Mit látsz? – kérdezte tőlem.
– Repülök a kékek suhanó árnyalataiban – feleltem.
– Néha szürkéskék, néha inkább szürke, de aztán újra szikrázó kék minden. Szeretem ezt a színt.
Nedvesség csap fel valahonnan lentről. Langyos, meleg, vizes földszagot érzek.
A vihar már elvonulóban, bár a szél néha még arcomba fújja az esőcseppeket. Nem érdekel – tegye nyugodtan….
Élvezem a fiatal nyár zivatar utáni illatait melyet az édes föld  páradús aromája még inkább felerősít.
Ismeretlenül ismerős érzések rohannak meg. Beleszagolok a levegőbe és figyelek. Orrcimpáim kitágulnak és remegve próbálom elemezni ezt a csodát melyet szinte öröktől fogva ismerek. Vissza – visszaköszön rám és én nem tudom mi ez de boldogság tölt el, amikor megérzem. És egyre inkább szeretném megfejteni a titkot amelyet keresek.
Kökénypalástos tündér finoman megbök és felriaszt az álmodozásomból.
„Talán ha szétnéznél és nem csak a felhők fölött lebegnél többet értenél! – kacsint egyet.”
S valóban. Csodásan gondozott kertek suhannak el alattam. Harsogó zöld paradicsom bokrok, paprika növendékek és lóhere virágok között visz az utam. Zöldellő búzatáblák integetnek felém és egyszer csak elémtárul az a csoda melyet oly régóta keresek. Színpompás festményként tengernyi kamillamező borítja be a dombokat. Fel és le amerre nézek kamilla szőnyeg ontja kissé kesernyés, fanyar és cseppet édeskés esszenciáját. A kisvirágok közt kedvenc fáim: a hársfák árasztják mézédes mégis kicsit száraz, poros aromájukat.
Öröm tölt el. Milyen szép ez a látvány! És mennyire jószagú….!
A távolban a kukoricaültetvények után lankás erdős világ terül el. Sűrűn növő toronymagas fenyvesek, tavak, tisztások következnek, rajtuk a sok – sok aranyvessző bokorral és az erdők aljában megbúvó illatos liláskék ibolya földdel. Utánozhatatlan, semmihez sem hasonlítható finom aromájú ibolyák….!
Az őzek és szarvasok néha meglátogatják a pár portából álló ismétlődően elhelyezkedő kis településeket ahol nincsenek kerítések. Miért is lennének? Mindenki vigyáz mindenkire. Békében és harmóniában él egymással ember, állat és természet.
Kökénypalástos tündér rámnézett.
” – Nos mit tapasztaltál? – kérdezte”
” – Anyaföld illat van! Itt a legfinomabb a kamilla, hársvirág, ibolya, kukorica, lóhere virág, és széna. – feleltem vidáman.”
A tündér elégedetten elmosolyodott.
” – Rakjuk össze ezeket az aromákat. Díszítsük meg kevés fehér pézsmával, vaníliával, szantálfával és labdanum gyantával. Ezek fogják kiemelni azokat az értékeket melyeket már említettél. S belőlük lesz az elixír, melyre oly nagyon szükséged van.
A kék suhanás az álmaidat jelentette. Neked anyaföld illat kell  és a te otthonod ott van amit láttál – mondta Kökénypalást. Varázspálcájával suhantott egyet és előttem szikrázott üvegében a magyar föld illata eső után.
Bálint Csaba parfümőr alkotása meseszép. Az After Rain szilázsa nagy, legalább 50 – 60 centi annak ellenére hogy a parfüm szerencsére nem tartalmaz erősen mellbevágó összetevőket. (Én mégis mint egy kiskutya szimatoló orral vonultam a kompozíció nyomában) A tartóssága a nagyon száraz bőrömön akkor lesz hosszú távú ha előtte testápolóval bekenem magam. Modern illat, húsztól felfelé bárkin eltudom képzelni.
A lelőhelyet az írás végén természetesen feltűntetem.

Örökség Alkotóműhely/Balint
Terra Hungaria
Sun Embrace Edp
Mottó: Szerelmetes titkok
Megjelenés: 2019
Orr: Bálint Csaba
Milyen: Unisex
Karakter: Virágos – gyümölcsös
Kategória: Niche
Illatjegyek: Fej: Kaliforniai narancs, kajszibarack, őszibarack, gyömbér, levendula, kardamon, rózsabors, fekete bors. 
Szív: Fehér akácvirág, gardénia, mandulátej, napérlelte búzakalász, kökény bogyó, mezei virág jegyzetek, izsóp, damaszkuszi rózsa abszolútum, heliotrop. 
Alap: Firenzei íriszvaj, labdanum abszolútum, vanília, sziámi benzoé gyanta kivonat, széna abszolútum, virginia cédrusfa, termőföld jegyzetek, szantálfa, pézsmák. 
Nyár végén járunk. A levegő apró részecskéi rezegnek a reggeli párától és a nap egyre növekvő hevétől. A gyümölcsök édesen, éretten kínálják fel magukat, míg a mezők búzatáblái roskadoznak a napérlelte búzakalásztól.
A kökénypalástos tündér elmereng….
” – Te lány, neked meg mi bajod van? Meg vagy csöndesülve – fürkész figyelmesen.”
” – Hmm, hmm – próbálok felelgetni nagy igyekezettel, de a gondolataim messze járnak. -„
A térdemet átkulcsolva gyönyörködöm augusztus millió ízű, szagú és színű szépségeiben.
Imádom nézni a csodás földet, a rét ilyen – olyan tarka virágait! Beszívom friss, de mégis mámorító illatukat. Eszembe jutnak a csacska kis játékok ahogy kedvesem virágokat gyűjt nekem, én pedig összefonom őket, majd utána fogócskázunk a mezőkön. Levendulát gyűjtögetünk. Hazavisszük és gyömbéres – borsos narancstea kíséretében levendula muffint majszolunk….
Ó, ennek a sütinek nincsen ám párja! Édes fahéjas mandulaforgács kerül rá, és illatos mandulatejjel lazítják a tésztát, hogy könnyed legyen, mint a szálldosó levendula virágok.
Egy falat süti…. Egy forró csók….
Ó milyen finom….!
Mindkettő….!
Nyárutón még mindig a kis falvakban pihenünk, melyek szeresen helyezkednek el. Az emberek már készülnek a télre. Öles fákat fűrészelnek fel és az asszonyok tucatszámra rakják el a finomabbnál finomabb befőtteket.
Engem azonban most nem érdekel a felkészülés a hideg évszakra – hiszen körülöttem minden még meleg, a levegő édes és a szívem pedig izgatottan kalapál….
” – Szerelembe estél! – neveti el magát Kökénypalást megkönnyebbülve.”
” – Ééén? Soha! Hogy is képzelsz el ilyen butaságot – tiltakozom talán kicsit túlságosan is hevesen, ám jó alaposan belepirulva a tagadásomba és a leleplezésembe.”
A tekintetem azonban mást mond. Tágra nyílt szemeimben még ott izzik a tegnap szerelmes ölelése. Hallom az édes szavakat és becéző suttogásokat az éjszakában. Érzem a sistergő ujjbegyeket ahogy végig simítanak. Bőrünk lágy vaníliaillatú – bársonyos, puha. Odaküntről balzsamos levegőt fúj be az esti szél. Derűs szénabála szagok és mély földes aromák áradnak a hajlékunkba.
Csak a besütő Hold a tanúja szerelmünknek!
Ezeket a titkokat még a kökénypalástos tündérnek sem mondom el. De a boldogság kék madara bizony még kékebbre színezi a szemem….
Kökénypalást mosolyogva megjegyzi:
– „Nem titok a szerelem, hanem a legnagyobb csoda a világon, amelyet a szív energiái gerjesztenek! Akinek ez az érzés ott van a szemében annak észrevehető a kisugárzásában is. Ne vedd hát el a környezetedtől hanem árasszad feléjük a boldogságot.
Tessék. Itt vannak az érzéseid, melyekről beszéltél!” – s varázspálcájával suhint egyet és kezemben szikrázik a nap ölelése csillogó formás üvegcsében..
Sun Embrace
Édes, símogató, bársonyos illat költemény, mely lágy csábító mondanivalójával képes elvarázsolni és kizökkenteni a hétköznapokból az embert.
A parfüm zamatos szinte tocsogós gyümölcsökkel indít, amitől én azonnal nyelek egyet és rögtön valami édeség utáni sóvárgás jut eszembe. Persze hogy igen. Tartalmaz ugyanis gourmand jegyzeteket.
A leszáradások után az én bőrömön az alap és szívjegyzetek gyakorlatilag szinte azonnal megjelennek.
Folyamatosan árad a mandula, levendula, rózsa, föld és szénaillat. Ennél persze lényegesen több van az alkotásban. A kreáció utolsó harmadában pézsmás, karamellás, vaníliás akkordok dominálnak a bőrömön.
A parfüm szilázsa, csakúgy mint a testvéréé tágas és lágy. Sehol sincsenek benne markáns erős jegyzetek.
A hatóideje akkor lesz hosszú ha kicsit bekrémezem előtte a bőröm.
Csábfaktora a szűk körben ahol megmutattam óriási sikert aratott! Nagyon szexi de pianissimoban. Még keresve sem találni benne közönséges, szúrós elemeket.
Szerelem(!) parfüm, komoly érzésekkel, érzékenységgel, őszinteséggel megkomponálva!
S, hogy én milyen büszke vagyok!
Ismét magyar kuriózum született. A magam nevében köszönöm az Örökség Alkotóműhely szellemi vezetőjének Katrics Krisztinának az álmait és az álmok megvalósítójának Bálint Csabának a munkáit.
Itt érhető el a Terra Hungaria sorozat:
(Parfümbűbáj)
Tagged with:
Posted in Magyar kozmetikumok Parfums Balint illatok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Archívum




error: A tartalom védett!