Október 1 – én a világon először nálunk mutatta be Pissara Umavijani – a 7Scents luxusüzlet meghívására – az új alkotását az Anamcara parfümöt.
A Dusita parfümház alapítója és tervezője Pissara Thaiföldről származik. Szinte a semmiből robbant Franciaországba, a parfümkészítés fellegvárába, ahol ripsz – ropsz elvitte pár évvel ezelőtt a niche illatok Oscar díját az Art & Olfaction Awards rendezvényén.
Nagy kedvencem! Az illatai megszólalnak, élnek és kivétel nélkül a szeretetnyelvet beszélik.
Szívem csücskei az Issara, Moonlight in Chiangmai illetve a La Douceur De Siam …. de szinte az összes kompozíciójával azonosulni tudok.
A művészcsaládban született tervező neve szabadságot jelent. Édesapja híres kortárs költő és műfordító volt, édesanyja filozófia professzor. Pissara gyermekkorát végig átjárta a szeretet és szenvedély, nem is csoda hogy a kreációi a szív hangjai nélkül nem is születhettek volna meg.
Az első illatokkal a szülői ház kertjében találkozott, majd következett a parfüm gyűjtés és lassan elkezdett körvonalazódni a Párizshoz vezető út is.
Egy szépségverseny megnyerése után színművészetet tanult, filmekben szerepelt és ez idő alatt megismerkedett a vintage illatokkal. Olyan nagy hatással voltak rá a régi parfüm remekek hogy elkezdett foglalkozni az illat készítéssel, mégpedig autodidakta módon az orrot és szépérzéket használva.
Azután született meg hogy elvesztette az édesapját. Pissara akkor fogadta meg, hogy minden parfüm dobozra rányomtatja apukája egy versrészletét hogy éljen, tovább éljen így az emberek mindennapjaiban. Ettől is annyira élők és különlegesek ezek a kompozíciók. Kiutat mutat a szomorúságból, és szabaddá tesz! (Jól emlékszem arra, hogy amikor elemeztem az Issarát, még nem ismertem a parfüm történetét. Elemi erővel érintett meg a belőle áradó szabadság és mindig egy hatalmas csodálatosan repülő sast láttam képzeletemben. A szerk.)
Párizsba nem volt egyszerű kijutni, így először diák lett, szabadidejében pedig tovább gyakorolta a parfümkészítés csínját-bínját.
A Dusita ház, melynek jelentése boldogság tisztelgés Pissara édesapja és az illatok szeretete előtt.

A művésznő eddig pont egy tucat illatot hozott létre. Idén tavasszal a bűbájos Cavatinát. Itt olvasható:


Forrás: Trut Prés Art
Szeretettel
(Parfümbűbáj)
Vélemény, hozzászólás?